Egy lépéssel közelebb kerültem a blogíráshoz, amikor ma napközben beugrott, hogy jó lenne nem elfelejteni írni egy újabb posztot. És íme itt vagyok és már folyamatban is van az újabb élménybeszámoló. Arra gondoltam, hogy most a családról írnék, akiknél lakom, mert az utóbbi időben sajnos nem voltam túl jól és sok időt töltöttem itthon, így most elég élénken élnek bennem az itthoni élmények.
Az alapkoncepció az, hogy felajánlottak egy szobát, hogyha heti 20 órában vigyázok a másfél éves kislányukra, Naomira. Amikor írtam az anyukának, Deborah-nak, és miután kezdett egyre biztosabbá válni, hogy én kapom meg az "állást", elkezdtem azon gondolkodni, hogy tényleg megéri-e nekem időben és energiában ez az egyezség. Mégiscsak az Erasmus-élmény lesz más azáltal, hogy heti 20 órával kevesebb jut minden másra és vendégeket, látogatókat sem szállásolhatok el a szobámban. Mindeközben folyamatosan kerestem más opciókat is, de egy idő után feladtam, mert egyszerűen lehetetlennek tűnt találni egy megfizethető szobát, az árak nagyon-nagyon magasak, 400 euró körül kezdődnek a legkisebb, nem túl kedvező fekvésű szobák, tehát inkább 5-600 euróval kellene számolnom havonta, ha szeretnék a városban lakni, ami a havi költségekkel együtt (utazás, bevásárlás, programok) még a Campus Mundi ösztöndíjamat is felülmúlná . Szóval amikor kiderült, hogy megkaptam a szobát, igazából már nem volt kétséges, hogy elfogadom, mert nem lett volna ennél jobb lehetőségem.
Aztán jött a kétségbeesés következő foka: hogyan kell vigyázni egy másfél éves gyerekre? Hiába van rengeteg tapasztalatom gyerekekkel (óvodai és kórházi önkénteskedések, táboroztatások, családbéli gyerkőcök), vigyázni - főleg egy 17 hónapos kislányra - teljesen más élmény. A következő pontokkal bővült a tudástáram az itt töltött majdnem másfél hónap alatt:
- Hogyan kell gyorsan és hatékonyan figyelmet elterelni bármiről
- Mit csináljon az ember lánya, ha beragad a babakocsi a pályaudvar átengedő ajtójába
- Beteg gyerek türelmi küszöbét nem érdemes feszegetni
- Beteg + fogzó gyerekét még inkább
- 10 másodperc alatt bármi történhet
- A babaúszás valószínűleg az egyik legaranyosabb dolog a világon
- Egyszerre egy gyereket + táskát + megvásárolt dolgokat cipelni, valamint telefonálni és a leszakadó eső miatt esernyőt kinyitni művészet, de nem lehetetlen
Szóval ilyen és ehhez hasonló kvalitásokkal lettem gazdagabb, de természetesen rengeteg hihetetlenül szép emlékkel is, mivel az esetek többségében Naomi egy tündér. Mostanra szerencsére már eléggé ragaszkodik hozzám és nem zavarja, ha nem az anyukájával megy valahova. A nevemet még nem tudja kimondani, helyette konzekvensen Shishának hív (jobb mint a semmi). Nagyon felemelő élmény egyébként ennyire részese lenni egy ilyen apróság mindennapjainak, ez a kor egyébként is hihetetlenül érdekes, mindent megjegyez, szavakat tanul, nagyon könnyű hatással lenni a fejlődésére, ezért egyébként nagy felelősség is. Igyekszem különböző programokat szervezni vagy a már megszervezettekre elvinni - így alakult ki, hogy általában együtt megyünk olyan elfoglaltságokra, mint: babatorna, babaúszás, playgroup (játszócsoport-szerűség babáknak és kisebb gyerekeknek), játszóház és éppen ami még közbejön. Az egyik kedvenc részem az öltöztetés, amikor én vigyázok Naomira reggel, én dönthetem el, hogy mit vegyen fel aznap, így kellett rádöbbenjek, hogy egészen jó érzékem van a babaruha-szettek összeállításához, de igazából ez egy olyan dolog, amit nagyon nehéz elrontani. Naomit meg nem érdekli, ő ugyanolyan boldogan rohangál a legízléstelenebb rózsaszín-piros-narancssárga kombinációkban, mint a legcsinosabb ruhácskákban. Nagyon szívesen töltenék fel róla egyébként képet, de a szülei kérése az volt, hogy ne rakjak fel róla semmilyen social media platformra képet, ők sem raknak (tényleg, szerintem ő lehet az egyetlen olyan baba az ismerősi körömből, akiről még nincs fent kép Facebookon, hogy fog így felnőni?!).
A család többi tagja (apuka&anyuka) nagyon nyitottak és kedvesek, az anyuka eredetileg Ghánából származik, az apuka francia, Franciaországban is találkoztak és ott született Naomi is, idén januárban költöztek ide. Így félig-meddig pszichológushallgató szemmel nézve is nagyon érdekes részese lennie egy család dinamikájának, hogy hol vannak a privát-zónák, hogyan lehet osztozni például a mosógépen, amikor meghívnak vacsorázni, akkor beszálljak-e a költségekbe (nem szoktam, inkább visszahívom őket). De például olyan titkoknak is őrzője vagyok, mint az anyuka személyi edzései, amiről az apuka nem tud. A gyereknevelési nézeteikkel egyébként maximálisan tudok azonosulni, igyekeznek nem elkényeztetni Naomit (ez néha nem érződik, de az erőfeszítés megvan), nem féltik agyon, ami nem veszélyes rá vagy a környezetére vagy a berendezésre, azt általában megengedik neki. Nagyon sokat játszanak vele és nem hagyják a TV előtt ülni, este olvasnak neki. Talán pont ezért, de nagyon fejlett a szókincse egy 17 hónaposhoz képest, elég sok mindent tud már mondani, amit meg nem, azt megpróbálja utánozni. El tud számolni háromig (néha ötig is) és fel tudja venni egyedül a pólóját. Szóval tényleg nagyon ügyes leányzó és hihetetlenül szerethető is, ami rengeteg energiát tud adni annak, aki éppen vele van. Összességében tehát egy nagyon élvezhető munkát sikerült találnom, ami elég jól fizet (hogyha azt nézzük, hogy mennyit kellene egyébként költenem egy ehhez hasonló szobára) és ráadásul nagyon szuper embereket ismerhetek így meg. Az elszakadás lesz majd nehezebb dió, de szerencsére az még odébb van...
