Nyáron tanulni azóta ördögtől való dolognak számít, mióta 6 évesen elkezdtem iskolába járni. A nyár arra való, hogy az ősztől tavaszig tartó fáradhatatlan tanulást követően végre megpihenjen a dolgozó agy és olyan dolgokkal foglalkozzon, amiknek az ég világon semmi köze nincs a kötelező tananyaghoz. Nincs ez másképp sem, amikor Erasmuson van az ember, sőt, talán még erősebb a késztetés arra, hogy a könyvtár helyett a milliónyi választható hely és program felé tendáljon az érdeklődésem, ami nem sokat segíti a tanulmányi előhaladásomat. 

Csak ezen a héten öt vagy hat olyan olyan hétvégi program van, amire imádnék elmenni, van közöttük strandolós, kirándulós, bulizós, városnézős, szóval tényleg hatalmas a választék és ilyen melegben (ma épp 28 fokon tetőzik a hőmérséklet) itthon tanulni, mert ráadásul a könyvtár zárva is van ünnepnap miatt, nem a legélvezetesebb elfoglaltság. De mint látható, ügyesen megoldom a problémát és a jól bevált halogatós módszerrel inkább blogot írok. Így valamivel jobban kibírható. Egyébként egyáltalán semmi okom a panaszra, az órai anyagok nagyon érdekesek, úgyhogy arra gondoltam, hogy írok róluk pár gondolatot, hátha érdekel valakit, hogy mivel töltöm itt az értékes utolsó heteimet. 

Az egyik órám az 'Advanced Child and Adolescent Psychiatry' nevet viseli, egy mesterszakos kurzus és legfőképpen abban különbözik az otthon már elvégzett gyermekpszichiátria témájú óráimtól, hogy tényleg advanced, szóval nem az ebben a korban előforduló kórképeken megyünk át újra és újra, hanem alapvető, hogy mindenki ismeri ezeket a diagnózisokat és a követelményeit és inkább olyan témákról van szó, amikről máshol nem igazán hallhatunk. Például az autizmus órán arról volt szó, hogy hogyan lehet a technológiát bevonni a terápiába, és milyen különböző online módszerek vannak, amit fejlesztik az autista gyerekek szociális és kommunikációs képességeit. Általában az óra végére kialakul egy nagyobb és vitathatóbb témát felölelő diskurzus, a legtöbben hozzászólnak, még úgy is, hogy viszonylag sokan vagyunk (kb. ötvenen). Mindegyik órára meghív a kurzusfelelős egy szakártőt, akik általában egy holland kórházban vagy valamilyen egészségügyi központban dolgoznak és nagyon érdekes esetekről szoktak mesélni. Ami feltűnt már régebben is, de ez a kurzus csak megerősítette bennem az érzést, hogy itt, Hollandiában teljesen máshogy állnak hozzá az emberek a pszichológushoz és a mentális egészséghez. A holland ismerőseim jelentős része rendszeresen jár pszichológushoz, általában csak terápiába, de tudok olyanokról is, akik gyógyszeres kezelés alatt állnak. És ami a legérdekesebb, hogy egyáltalán nem számít kínosnak, sőt, sokszor teljesen nyíltan beszélnek erről, mert ez is egy olyan dolog, mint a testi egészség, hogy ha valami baj van vagy nem érzik jól magukat, akkor szakértőhöz fordulnak. És ha a szakértő is úgy gondolja, akkor gyógyszert kell szedniük, hogyha nem, akkor elég eljárniuk heti egyszer-kétszer terápiás ülésekre. És teljesen motiváltak arra, hogy változtassanak. Csak remélni merem, hogy egyszer, a távoli jövőben Magyarországon is ilyen irányba tolódik el a közgondolkodás a pszichológiáról.

A másik órám a 'The Adolescent Brain' című kurzus, nevéhez híven arról szól, hogy milyen agyi változások zajlanak kamaszkorban, szintén szuperérdekes, rengeteg videóval és nagyon izgalmas cikkekkel. Egy nagy hátránya az itteni fejlettebb technológiának, hogy nagyon sok órához van weblecture, ami lényegében maga az óra felvéve, úgyhogy ha kicsit is motiválatlanabb az ember, akkor könnyen beleeshet abba a hibába, hogy órára járás helyett megvárja a másnapot, amíg az adott weblecture felkerül a netre és otthon, egy reggeli mellett az ágyból végignézi. Bevallom, velem nem egyszer fordult már elő ez az eset, ráadásul van egy olyan lehetőség a videónál, hogy fel lehet gyorsítani az előadást, ami egy pontig nagyon hasznos, főleg azoknál az előadóknál, akik rendkívül lassan és álmosítóan beszélnek, egy ponton túl pedig hihetetlenül vicces, mert nem lehet értelmes szavakat kihallani a hihetetlenül gyors és magas hangú előadásból. Szóval most épp abban a fázisban vagyok, hogy meghallgatom azokat az órákat, amikre nem sikerült eljutnom, miközben vágyakozva nézem az ablakomon keresztül az utcán bóklászó, strandra vagy napozni bicikliző emberkéket. De elhatároztam, hogy ma befejezem az összeset, hogy holnap nekiállhassak a cikkeknek, úgyhogy még ez sem állíthat meg!

Az elkövetkezendő két hét sajnos ilyen hangulatban fog telni (na azért a hétvégén egy strandolást, meg a jövő hétvégén is egy-két vacsorát vagy esti programot beiktatok, mert különben teljesen aszocializálódom és nem fogad majd a társadalom vissza magába, amikor végzek a vizsgáimmal). Utána viszont sokkal örvendetesebb időszakom lesz, mert otthonról jönnek meglátogatni viszonylag sokan, amit már nagyon várok, az nekem is teljes kikapcsolódás periódus lesz, aztán pedig június végén megyünk Luxembourgba! Utána pedig sajnos már készülődnöm kell a hazamenetelre, de erre egyelőre még nem gondolok, mert akkor a túl sok aggodalom már nem férne el az agyamban. Ez így működik, most tanultuk. 

A végére pedig egy kis leideni nyár